Magyar startup-ok részvétele a VivaTechnology innovációs rendezvényen – Párizs

Publikálva: 2024. július 17.

Idén tíz magyar start-up vett részt a digitalizáció és új technológiák legnagyobb európai rendezvényén, az innovatív startup-ok és azok technológiai megoldásait kereső nagyvállalatok, befektetők nemzetközi találkozóhelyén, a párizsi VivaTechnology-n, amely 2024. május 22-25. között került megrendezésre

A korábbi évekhez hasonlóan, az érdeklődő magyar vállalatok látogatóként vehettek részt az eseményen a Külgazdasági és Külügyminisztérium Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztályának támogatásával, a Párizsi Magyar Nagykövetség szervezésében.
A kiállításból, konferenciákból, egyéb side event-ekből álló rendezvény kiváló lehetőséget biztosított az innovatív magyar start-upok számára a piaci trendek megismerésére és üzleti kapcsolatok építésére.

A 2024-ben 8. alkalommal megrendezésre került innovációs rendezvény új látogatói és résztvevői rekordot döntött, idén több mint 165 000 látogatót fogadott a világ minden tájáról. A három szakmai nap alatt több mint 13 500 résztvevő start-upnak volt lehetősége üzleti kapcsolatokat építeni mintegy 25 ágazatban tevékenykedő vállalattal. A kiállítás-konferencia négy napos programjából 3 nap az üzleti résztvevőknek, 1 nap a nagyközönségnek szólt.

Az esemény idei fő tematikája a mesterséges intelligencia és a fenntarthatóság volt.

A VivaTechnology-n résztvevő magyar vállalatok (Dev2bytes, Evotive, ESH Embedded Systems Hungary, Future-Now, GoOrderz, Holodetect, KUUBE, Maxellco, Proofminder, Techtra) sikerrel folytattak tárgyalásokat lehetséges francia és nemzetközi partnerekkel. A cégek képviselőinek egyhangú visszajelzése alapján az esemény nagyon hasznos volt üzleti kapcsolatok építésére, potenciális partnerek/befektetők megismerésére, valamint piaci információk beszerzésére.

Menü

Főoldal

Navigáció