Magyar startupok bemutatkozása Athénban

Publikálva: 2019. december 11.

A Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) görögországi partnere az ALX kft., továbbá Magyarország Nagykövetsége Athén és a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával, valamint közös szervezésében került megrendezésre 2019. november 22-én Athénban egy startup roadshow és minikonferencia, melynek keretében meghívott előadók közreműködésével ismerkedhettek meg a görög érdeklődők a magyar startup szcénával. A "Smart Cities & Sustainable Energy Management" című rendezvénynak a magyar innovációs, tudományos és technológiai eredmények bemutatása mellett nem titkolt célja volt az üzleti kapcsolatok fejlesztése is.

A magyar delegációt olyan szervezetek képviselői alkották mint a Hiventures, Startup Campus, Széchenyi István Egyetem, Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal  és öt startup: Rollet (jegy és telefon nélküli parkolás), SoleCall (személybiztonság), Platio (napelemes térburkolat), Gapidea (gépi látás vezérelt megoldások), Autoparadigm (elektromos autók töltése), valamint a Tungsram.

A rendezvény sikeréhez nagymértékben hozzájárult az ALX kft. alapos előkészítő munkája, melynek során szakmai körökben nagy publicitást biztosítottak a programnak, többek közt egy honlapot (www.smarthungary.eu) is létrehoztak az eseménnyel kapcsolatban. Mindemellett célirányosan B2B találkozókat szerveztek a megjelent magyar cégek képviselőinek, különös figyelemmel a Tungsram részvételére, hiszen várhatóan számos, a közvilágítással kapcsolatos közbeszerzés lehet érdekes a Tungsram számára Görögország szerte. Az öt legnagyobb építő és mérnöki szolgáltatást nyújtó görög cég képviselője is részt vett a rendezvényen.

Fotó: Magyarország Nagykövetsége Athen

A konferencia előtti napon a magyar delegáció látogatást tett egy  görög inkubátornál "Industry Disruptors - Game Changers", ahol a résztvevők a következő görög startupokkal találkozhattak: Solve, Accesslab, Recytrust, Nable Solutions, e-kinesis, Ybee Maestro, Siba, valamint az Inkubátor menedzsmentjével. A nap során a Startup Campus és a Hiventures képviselői találkoztak Yiannis Tsakiris fejlesztési miniszter-helyettessel, akivel rövid megbeszélést folytattak a két ország közötti lehetséges együttműködésről az innovácó és startupok területén.

A rendezvény előtt felvezetésként egy kötetlen hangvételű reggeli keretében találkozott a magyar delegáció a sajtó és a görög startup ekoszisztéma képviselőivel. A találkozón Haupt Erik nagykövet ismertette a magyar gazdasági eredményeket és a kutatás-fejlesztés hazai helyzetét. A konferenciát a The Hub konferenciaközpontban Haupt Erik nagykövet nyitotta meg, ahol ismételten, immár tágabb körben, mutatkozhatott be a magyar delegáció. A konferenciát B2B megbeszélések követték, közel 50 görög cég és érdekelt szervezet találkozott a magyar cégek és intézmények képviselőivel.

KKM

Menü

Főoldal

Navigáció