Magyar Tudomány Ünnepe - A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tudományos konferenciát szervezett

Publikálva: 2021. december 21.

A Fodor István Kutatóközpont alapításának 10 éves évfordulóját ünnepelve november 11–12. között tudományos konferenciát rendezett a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából. A rendezvényen elismert kutatók a kárpátaljai magyar természettudományosság helyzetéről számoltak be. A program a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósult meg.

A rendezvényen előadást tartottak többek között Prof. Dr. Varga Zoltán, Prof. Dr. Balog Adalbert, Dr. habil. Szinetár Csaba, és Dr. Kolozsvári István is. A program részeként felavatták a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nagyberegi Szikura József Botanikus Kertjének új épületét.

Az új épület a jövőben a botanikus kertben folyó oktatási és kutatási programok, növényszaporítási és csíráztatási kísérletek méltó helyszíne lesz. Az épületben átadásra került a neves kárpátaljai származású magyar botanikusok életét bemutató állandó kiállítás is.

Menü

Főoldal

Navigáció