Magyar Tudomány Ünnepe - Szöul: előadások

Publikálva: 2020. november 25.

2020 novemberében, Szöulban három alkalommal szerveztek a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó programot, melyek keretében dél-koreai diákok többek között megismerkedhettek Magyarország kulturális értékeivel és tudományos eredményeivel.

2020 novemberében, Szöulban három alkalommal szerveztek a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó programot, melyek keretében dél-koreai diákok többek között megismerkedhettek Magyarország kulturális értékeivel és tudományos eredményeivel.

A szöuli Magyar Kulturális Intézet, a szöuli önkormányzat által meghirdetett „Seoul City Open House” program keretében középiskolás csoportokat (14-17 év közötti diákokat) hívott meg november folyamán, amely kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy a Magyar Tudomány Ünnepét koreai diákokkal közösen ünnepeljék meg.

A programon részt vett diákok általános ismertetőt kaptak Magyarországról, a hungarikumokról és a magyar világörökségekről, valamint az intézet tevékenységéről. Az általános ismertetést követően Szűts András kulturális attasé a kiemelkedő magyar kulturális értékek és sportteljesítmények mellett a magyar Nobel-díjasok eredményeiről, találmányairól és a magyar tudósok világtörténelemre gyakorolt hatásásáról tartott színes előadást, melynek középpontjába a koreaiak által naponta használható magyar tudományos eredményeket helyezte. A prezentációk után kvízverseny keretében foglalták össze a hallottakat. A program végén a résztvevők megtekinthették a magyar felfedezőket, találmányokat és innovációkat bemutató innovatív sarkot, valamint könyvajándékot is kaptak.

A programok sikeresen zárultak, a két rendezvény hozzájárult a dél-koreai diákok Magyarországról alkotott pozitív képének kialakításához, valamint az országról és annak kulturális értékeiről, eredményeiről való ismereteik bővítéséhez.

  

Menü

Főoldal

Navigáció