"Nemzetközi jog Visegrádi perspektívából" címmel rendeztek panelbeszélgetést Hágában

Publikálva: 2017. november 9.

2017. november 7-én Magyarország hágai nagykövetsége a „The Hague Institute for Global Justice” kutatóintézettel együttműködésben panelbeszélgetést szervezett "Nemzetközi jog Visegrádi perspektívából" címmel, a Visegrádi Csoport magyar elnöksége hágai programsorozatának részeként.

A panelbeszélgetésen a visegrádi országokból származó elismert bírók osztották meg gondolataikat az országaik jogi hagyományait és azok nemzetközi jogra gyakorolt hatásait illetően, továbbá megvitatták, hogy a hazai bírói tapasztalataik miképpen befolyásolják munkájukat a Hágában működő nemzetközi bíróságokon és törvényszékeken. A beszélgetést dr. Varga Réka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Nemzetközi Jogi Főosztályának vezetője moderálta. Az eseményen a hágai diplomáciai testület, nemzetközi bíróságok és kutatóintézetek részéről mintegy százharmincan vettek részt. 

Fotó: Magyarország hágai nagykövetsége

Első felszólalóként Piotr Hofmański, a Nemzetközi Büntetőbíróság lengyel bírája a közép-európai bírók és szakértők nemzetközi büntetőbíráskodásra gyakorolt hatásáról tartott bevezetőt. 

Fotó: Magyarország hágai nagykövetsége

Kovács Péter, a Nemzetközi Büntetőbíróság magyar bírája a korábbi szovjet befolyás alatt álló országok nemzetközi joghoz való viszonyának alakulására vonatkozóan osztotta meg gondolatait. Felszólalásában remek áttekintést adott arról, hogyan változott a visegrádi országok nemzetközi joghoz fűződő viszonya az elmúlt évtizedekben.

Fotó: Magyarország hágai nagykövetsége

Ivana Hrdličková, a Libanoni Különleges Törvényszék elnöke a nemzetközi bíróságok előtt álló kihívásokról beszélt. A politikai és pénzügyi hitelesség kérdését határozta meg a legnagyobb kihívásként. Ennek kezelésére pedig nagyobb átláthatóságot, hatékonyságot és elszámoltathatóságot javasolt megoldásul.

Fotó: Magyarország hágai nagykövetsége

A Nemzetközi Bíróság szlovák bírója, Peter Tomka számba vette azokat a visegrádi országokból származó jogászokat, akiknek a munkája legnagyobb hatással volt a nemzetközi jog világának alakulásában. Kiemelte, hogy Lengyelország volt a legaktívabb a Nemzetközi Bíróság elődjeként működő Állandó Nemzetközi Bíróság előtt zajló ügyekben. Hangsúlyozta azt is, hogy az 1966 decemberében létrejött Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottság (UNCITRAL) magyar kezdeményezés eredménye.

KKM

Menü

Főoldal

Navigáció