Nemzetközi Rubik-kocka kirakó verseny Ljubljanában

Publikálva: 2019. december 5.

A Ljubljanai Balassi Intézet hasonlóképpen, mint 2016, 2017 és 2018-ban, a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával 2019 novemberében ismét sikeres nemzetközi Rubik-kocka kirakó versenyt szervezett. A versenyre a környező országokból 45 versenyző érkezett, emellett Oroszországból, Ukrajnából, Boszniából és Németországból is érkeztek az idén versenyzők. Az idei Rubik-kocka kirakó versenyen 45 versenyző két nap alatt összesen 11 kategóriában versenyzett. A két nap alatt három országos rekord dőlt meg és mind a hármat Matic Omulec döntötte meg. A klasszikus, 3x3x3 kategóriában, pedig Jan Vodopivec Suhadolc volt a győztes, aki a kockát 9.33 másodperc alatt rakta ki.

A verseny növekvő népszerűségét mutatja, hogy míg 2016-ban 40 szabad versenyző hely volt meghirdetve és összesen 30 jelentkeztek, az idénre meghirdetett 45 hely nem volt elég, de a meghirdetettnél több versenyzőt nem tudott befogadni a verseny lebonyolításához használt terem. A versenyt a szervezetek WCA honlapján, valamint a szlovén követség közösségi média oldalain is meghirdették. Előző évekhez hasonlóan a rendezvényt rendkívül pozitív sajtómegjelenést eredményezett, nagy visszhangja volt a szlovén médiában. Számos beharangozó jelent meg különböző felületeken (rádió, nyomtatott napilapok, hetilapok, magazinok), összesen több mint tíz online felületes és nyomtatott média számolt be a kétnapos eseményről, az RTV Slovenija, pedig riportot is készített a versenyről.

Magyarország Nagykövetsége Ljubljana

A Rubik-kocka népszerűsége Szlovéniában egyértelműen növekvő tendenciát mutat, ami részben Nik Škrlecnak is köszönhető. Nik híres szlovén TV műsorvezető és rendeszeresen Rubik kockával a kezében jelenik meg a médiában és részt vesz a versenyeken is. Vele szervezte meg a követség még szeptember végén a Balassi Intézetben a Rubik-kocka műhelyt is. A sikeres műhelyen 38 résztvevő vett részt (kisiskolások, diákok és egyetemisták egyaránt). A verseny folyamán a versenyzők különböző nagyságú és formájú kockákat raktak ki és oldottak meg. A nyolc országból érkező versenyzők különböző formájú kockák és más geometriai rejtvények kirakásában próbálhatták meg tudásukat. A klasszikus 3x3x3-as kocka mellett 4x4x4-es, 5x5x5-ös, 6x6x6-os és 7x7x7-es kockákat, valamint Rubik-dodekaédert és piramist is kiraktak. A versenyzők más módon is próbálkozhattak, így vakon és egykezes kirakással is. A nemzetközi Rubik szervezet tizennyolc  különböző versenyszámot  tart nyilván, ebből Ljubljanában tizenegyben próbálkoztak. A versenyzők különleges asztali stopperórával mérik idejüket, melyet ráütéssel lehet megállítani.

A Rubik-kockát 1974-ben Rubik Ernő találta fel, azóta pedig folyamatos népszerűségnek örvend. A világon már több mint háromszázötven millió példányt adtak el a Rubik-kockából, mely minden bizonnyal a legfontosabb magyar találmányok között van. A verseny szervezését így a magyar tudomány és technológia napjának alkalmából a magyar nagykövetség látta el Ljubljanában.

Magyarország Nagykövetsége Ljubljana

Ezen a versenyen néhány országos és személyes rekordot is megdöntöttek. A klasszikus Rubik-kocka királykategóriájában a hazai Jan Vodovipec Suhadolc bizonyult a legjobbnak, öt próbálkozásából átlagosan 10,13 másodperc alatt oldotta meg a feladványt. Ezzel legyőzte Marcel Ručigajt, aki átlagosan 10,35 másodperc alatt rakta ki a kockát, valamint a magyar Barat Bencét, akinek átlaga 10,47 másodperc volt. Utóbbi versenyző az utolsó kísérletében képes volt a verseny leggyorsabb eredményét is elérni mindössze 8,19 másodperccel. A 2x2x2-es kocka kirakásában az orosz Aleksej Cvetkov győzött, az átlaga 2,33 másodperc volt, a már említett Barat Bence pedig a 4x4x4-es kocka kirakásában bizonyult a leggyorsabbnak 38,22 másodperces átlagidejével.

Az idei ljubljanai bajnokság leggyorsabb kirakói közé sorolandó Matic Omulec is, aki három kategóriában is országos rekordot állított fel. Az esemény többek között a kockakirakás alapvető tudnivalóinak megismerésére is lehetőséget biztosított, mivel a jelenlevő versenyzők személyesen tanították művészetüket.

 KKM

Menü

Főoldal

Navigáció