New York: "Connect & Create – Hungarian startups on their way to New York” online rendezvény

Publikálva: 2020. november 19.

2020. november 17-én New Yorkban került megrendezésre a „Connect & Create - Hungarian startups on their way to New York” című online rendezvény, melyen három magyar startup mutatkozott be, szakmai közönség előtt. A program megvalósulását a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatta.

2020. november 17-én New Yorkban került megrendezésre a „Connect & Create - Hungarian startups on their way to New York” című online rendezvény, melyen a „Colossyan”, a „Heartbit” és a „Régens” magyar startupok mutatkoztak be, az amerikai zsűri és a szakmai közönség előtt.

Az online startup megmérettetést a magyar Főkonzulátus az INPUT programmal együttműködésben rendezte, második alkalommal. Az INPUT programmal közösen 2020. júniusban tartották az első hasonló eseményt, melynek sikerére alapozva az online pitch rendezvény eseménysorozattá nőtte ki magát.

Az esemény megvalósításához a Főkonzulátus két konzulenst is felkért, akik az elhangzott 8-8 perces felvezető előadásokat kommentálták, valamint javaslatokat tettek a termék, az amerikai piacra jutás és a befektetők bevonása kapcsán.

A startupok felkészültsége és a tanácsadók kulturális és szakmai ismeretei egyaránt hozzájárultak a programba hallgatóként bekapcsolódott szűk szakmai közönség pozitív visszajelzéseihez, melyek kétségkívül rámutatnak, az online események a megváltozott körülmények között is biztosíthatják az innovatív magyar cégek New York-i jelenlétét.

A program sikerére való tekintettel a Főkonzulátus a jövőben is tervez hasonló eseményeket megvalósítani. A „Connect & Create” online események középtávon remek forrásai lehetnek egy olyan magyar startup-kör kialakításának, amely a járványt követő időszakban tapasztalattal és mentori iránymutatással érkezhet meg az amerikai piacra.

A program megvalósulását a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatta.

Menü

Főoldal

Navigáció