„Nők a tudományban” – Nőnapi tudományos program a Brüsszeli Liszt Intézetben – Brüsszel

Publikálva: 2024. április 4.

2024. március 8-án a Brüsszeli Liszt Intézetben „Nők a tudományban” című kerekasztal-beszélgetésre került sor a nemzetközi nőnap alkalmából.
A program legfőbb célja a tudományosság, illetve tudományos eredményeink külföldi népszerűsítése volt.

A kerekasztal-beszélgetésen az EU soros elnökségi triót képviselve spanyol, belga és magyar tudósok vettek részt. A spanyol fél részéről Dr. Julia Ramos González, a belga fél részéről Dr. Shoshana Wodak, hazánk képviseletében pedig Prof. Fekete Andrea. A nyitóbeszédet dr. Molnár Katalin rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, helyettes állandó képviselő (COREPER I) tartotta.

A rendezvény a Belgiumi Magyar Tudósklub keretében valósult meg, a KKM Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztályának támogatásával és Spanyolország Brüsszeli Nagykövetségének közreműködésével.

A 2013-ban létrehozott Belgiumi Magyar Tudósklub 2024-ben megújul. A magyar tudósok mellé belgiumi, illetve nemzetközi szakértők csatlakoznak egy-egy panelbeszélgetésre, változatos témákban. A cél az új, fiatal és fogadó országbeli közönség bevonzása, ahol a magyar legújabb tudományos fejlesztéseket és eredményeket mutathatják be az érdeklődő - nem feltétlenül akadémiai hátterű - emberek számára is izgalmas formában.

Az eseményen nagyszámú nemzetközi közönség vett részt, és lehetőség volt online is figyelemmel kísérni.

Menü

Főoldal

Navigáció