OIE-kollokvium és ANSES-látogatás a „Tudósklub” keretében

Publikálva: 2019. október 24.

A TDF-támogatással megvalósított párizsi Tudósklub-programsorozat keretében Magyarország Nagykövetsége Párizs október 16-án az Állategészségügyi Világszervezettel (OIE) közösen kollokviumot szervezett az éghajlatváltozás, a fertőző állatbetegségek és az emberi egészség, valamint a kutatási szempontok kapcsolatáról.

Az eseményre a Párizsba akkreditált agrár- és TéT-diplomaták mellett meghívást kaptak a területen működő szakmai és civil szervezetek, valamint a szaksajtó képviselői is. A rendezvény kiváló lehetőséget adott a magyar szakemberek és az OIE képviselői, valamint a jelen lévő francia partnerek (Santé Publique France, France Vétérinaire International, AVSF, FNSEA) közötti tapasztalatcserére és kapcsolatépítésre is.

A szakmai kollokvium előadóiként Párizsban tartózkodó magyar szakamberek agrár- és TéT-attasék kíséretében látogatást tettek az ANSES központjában is. Erdélyi Károly (NÉBIH) és Szepesiné Kókány Zsófia (AM) találkozott Gilles Salvat-val, az ANSES kutatási és referencia-laboratóriumi igazgatóságának vezetőjével, valamint Salma Elreedy-vel, az ANSES európai és nemzetközi kapcsolati igazgatójával.

Az előadók között üdvözölhették Dr. Matthew STONE-t, az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) főigazgató-helyettesét, magyar részről Dr. ERDÉLYI Károly címzetes egyetemi tanárt, a NÉBIH ÁDI laboratóriumvezetőjét és SZEPESINÉ dr. KÓKÁNY Zsófia, járványügyi szakreferenst az Agrárminisztériumból. Charles MARTINS-FERREIRA, a francia Mezőgazdasági Minisztérium Élelmiszerügyi Igazgatóságának (DGAL) európai és nemzetközi egészségügyi ügyekért felelős igazgatóhelyettese előadásában bemutatta az állatbetegségek Franciaországban működő felügyeleti és megelőzési rendszerét. Dr. Christophe CAZABAN, a CEVA tudományos igazgatója a baromfitenyésztésben alkalmazott új vakcinázási eljárásokat mutatta be. Pascal BOIREAU, a Maisons-Alfort és Dozulé állategészségügyi laboratóriumok igazgatója ismertette a fertőző betegségek kialakulásának hatásait a prediktív biológiában.

A tanácskozás valamennyi résztvevője fontosnak tartotta a szoros nemzetközi együttműködést a fent említett a kérdésben.

 

KKM

Menü

Főoldal

Navigáció