Rákkutatási együttműködés az MD Anderson Rákkutató Intézet és az Országos Onkológiai Központ között

Publikálva: 2019. augusztus 29.

2019 augusztusában a világ egyik legfejlettebb rákkutató intézete, az MD Anderson Cancer Center delegációja tett látogatást az Országos Onkológiai Intézetben (OOI) a Külgazdasági és Külügyminisztérium Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásának köszönhetően.


Látogatása során az MD Anderson nemzetközi kapcsolataiért felelős elnökhelyettese, Dr. Michael Kupferman tárgyalásokat folytatott Dr. Lőrinczi Zoltánnal, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kárpát-medencei Magyar Oktatásért felelős helyettes államtitkárával és Dr. Polgár Csabával, az OOI főigazgatójával, majd a delegáció szakmai tárgyalásokat és tapasztalatcserét folytatott a magyar intézet vezető orvosaival. A megbeszélések során a felek egyetértettek abban, hogy további lehetőségek vannak a kutatás, az alkalmazott kutatás, a klinikai kutatás területén, továbbá a rövid távú oktatási csereprogramok területén. Ez utóbbi együttműködés kiterjedhet a nemrég átadott Közép-Kelet Európai Onkológiai Akadémiai is.

Az együttműködés illetőleg az intézmények közötti párbeszéd folytatásaként, Dr. Nagy Péter, az OOI nemzetközi igazgatója október 14 és 15-én Houstonba látogat, ahol alkonzulátusunk szervezésében az MD Andersonnal folytatja a tárgyalásokat.

KKM

Menü

Főoldal

Navigáció