Smart City kiállítás Újdelhiben

Publikálva: 2019. június 13.

A KEXPORT Klaszter két környezetvédelmi szakembere 2019. május 20-26. között Újdelhiben részt vett az 5. Smart City EXPO-n és konferencián, valamint egy előadás keretében bemutatták a Dr. Terram nevével fémjelzett új magyar fejlesztést, amely komplex válogatási és kezelési technológiát ajánl települési szilárd biohulladékok környezetbarát kezelésére és hasznosítható termékké alakítására. A szakmailag jelentős program megvalósulása a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával jött létre.

A kiállítást hagyományosan egy időben rendezik meg a Solar India, a Transport India, a Water India és a Building India kiállításokkal, így a látogató a környezetvédelem több ágával is megismerkedhet, ha kilátogat a vásárterületre. Az 5. Smart City kiállításon több mint 15.000 m2-en, 350 kiállító mutatta be a tiszta energiák, az okos közlekedés, a várostervezés és irányítás, a környezetvédelem, vízgazdálkodás és hulladékgazdálkodás témakörökhöz kapcsolódó megoldásokat a több mint 16.000 látogató számára. A külföldi kiállítók között elsősorban távol-keleti országok voltak jelen (Kína, Korea, Japán), de néhány európai ország is képviseltette magát, pl. az osztrák MAUT, vagy a magyar Logipix, amely kültéri kamerarendszereket mutatott be. Indiában jelenleg 99 várost sorolnak Smart city kategóriába, de még további városok dolgoznak ennek megvalósításán. Több standon be is mutatták az erre vonatkozó projektek eredményeit. A Ministry of Science and Technology standján startup-ok mutatkoztak be

Fotó: Magyarország Nagykövetsége Újdelhi

A magyar szakemberek a kiállítás megtekintése során olyan kiállítókkal tárgyaltak, akik potenciális partnerei lehetnek a hazai környezetipari cégeknek. Nagy érdeklődés lenne pl. a kiásás-mentes csővezeték-szivárgási vizsgálatok és javítás, a kisméretű, hálózatfüggetlen szennyvíztisztító berendezések, a vízvizsgálati eszközök vagy a különböző hulladékkezelési, válogatási technológiák iránt. Ugyanakkor „exportképes” lenne néhány olyan szemléletformáló projekt is, mint a PET Kupa, vagy a kupakgyűjtő verseny. 


Fotó: Magyarország Nagykövetsége Újdelhi

A kiállítást 3 napos konferencia kísérte, ahol 45 szekcióban több mint 250 előadó mutatta be az okos városok számára alkalmazható megoldásokat. A hulladékgazdálkodási szekcióban került sor a magyar előadásra is, amely egy komplex, biológiai hulladékok válogatására és kezelésére vonatkozó új magyar technológiai fejlesztést és a már meglévő referenciákat mutatta be. Az eljárás iránt komolyan érdeklődött a JAL Board, Delhi vízügyi szolgáltatója, amelynek területein sok biohulladék, illetve szennyvíziszap keletkezik, melyek kezelése nem megoldott. 


Fotó: Magyarország Nagykövetsége Újdelhi

A szakértők látogatást tettek a Kelet-Delhi és az Újdelhi Közszolgáltatóknál, amelyek szintén megvizsgálják a Dr. Terram technológia felhasználhatóságát. További két szervezettel tárgyaltak a hazai innovatív szemléletformálási projektek közös megvalósításán Indiában (PET Kupa - Green Dream Foundation, és a Kupakgyűjtő Verseny – PHD Chamber).

KKM

Menü

Főoldal

Navigáció