Szakmai beszámoló a magyar részvételről a tallini Robotex fesztiválon

Publikálva: 2019. december 19.

A 19. alkalommal megrendezett nemzetközi robotikai fesztivál, a Robotex International az egyik legnagyobb, évente megrendezésre kerülő ilyen jellegű fesztivál, amely a téma nemzetközi szakértőinek előadásai mellett kiállításra és robotikai versenyekre is terepet kínál.
A Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával a fesztiválon a pécsi-jyväskyläi, kettős székhelyű ÉlményMűhely (www.elmenymuhely.hu / www.experienceworkshop.org) vezetője, dr. Fenyvesi Kristóf vett részt.

A fesztivál idei témája a STEAM, azaz a tudomány, technológia, mérnöki tudományok és alkalmazott matematika hasznosítása a robotikában volt. Dr. Fenyvesi Kristóf egyetlen magyar előadóként ismertette az ÉlményMűhely innovatív, robotika-pedagógiai projektjeit, illetve hazai és nemzetközi partnerekkel folytatott együttműködéseit. A konferencia keretében mindössze néhány előadásra került csak sor, nagy hangsúlyt kapott a kapcsolatépítés, az együttműködési pontok keresése.

Fotó: Magyarország Nagykövetsége Tallin

A Robotex International-nek köszönhetően olyan jelentős projektek körében nyílt lehetőség a hazai és a kapcsolódó nemzetközi törekvéseket bemutatni, mint az Észtországot Finnországgal összekötő gyorsvasút terve, amelyet Peter Vesterbacka, az Angry Birds megalkotója, sikeres üzletember mutatott be; illetve az EU oktatáspolitikai irányelveinek a szerepe a robotika és a további innovatív technológiák oktatási megismertetésében és felhasználásában. Fenyvesi Kristóf előadását nagy érdeklődés kísérte, számos lehetséges együttműködési, továbblépési irányt sikerült megfogalmazni, így többek között a Robotex nigériai csapatával.

Fotó: Magyarország Nagykövetsége Tallin

A hivatalos konferencia-program mellett sor került egy másfél órás egyeztetésre is Karl-Tanel Paes-szel, a Robotex International igazgatójával, amely alapján a magyarországi partnerszervezeteknek a soron következő finnországi székhelyű Robotex eseménybe van lehetőségük bekapcsolódniuk. Fenyvesi Kristóf ennek előkészítése ügyében felvette a kapcsolatot Pori város polgármesterével és oktatási csapatával, illetve a Robotex Pori szervezőivel. A konferencia-előadás és a hivatalos megbeszélések mellett az ÉlményMűhely két önálló robotikai műhelyprogramon mutatta be robotika-oktatási koncepcióját a gyakorlatban is. A műhelyek egyikére a Robotex Nigeria teljes afrikai csapata is regisztrált, továbbá észt fiatalok és családok is részt vettek.

A magyar részvétel további eredménye, hogy a Tallinni Egyetem EDU-Lab-ja meghívta Fenyvesi Kristófot január 8-10. között egy olyan konferenciára, ahol EU-s oktatási projekteket tudnak tervezni. Ezen lehetőség nyílik magyar partnerszervezetek közreműködésének felajánlására is.

KKM

Menü

Főoldal

Navigáció