Széchenyi István életművéről szóló kiállítás nyílt a KKM szervezésében

Publikálva: 2016. október 7.

2016. szeptember 29-én „Vízióból tettek” címmel Széchenyi István életművéről szóló kiállítás nyílt Külgazdasági és Külügyminisztériumban, amely az innovációs és vállalkozói szellemen alapuló modernkori Magyarország megszületését örökíti meg.

2016. szeptember 29-én „Vízióból tettek” címmel Széchenyi István életművéről szóló kiállítás nyílt Külgazdasági és Külügyminisztériumban, amely az innovációs és vállalkozói szellemen alapuló modernkori Magyarország megszületését örökíti meg. 

A kiállítást a magyar külképviseletek és a külföldi magyar intézetek mutatják majd be szerte a nagyvilágban. A megnyitó eseményen köszöntőt mondott Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár.

Széchenyi István személye, életműve és az általa elindított, meghonosított és felépített gazdasági, tudományos, kulturális, civilizációs és sporttal kapcsolatos kezdeményezések alapjaiban változtatták meg a 19. századi gazdasági és társadalmi berendezkedést, és teremtették meg a modern Magyarországot.

Íjgyártó István köszöntőjében hangsúlyozta: „Széchényi a legnagyobb magyarként él történelmi emlékezetünkben, mely jelzőt nem annyira politikusi szerepvállalásával, hanem az ország modernizációját szolgáló gyakorlatias alkotásaival érdemelte ki.”

Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár megynitja a Széchenyi - Vízióból tettek kiállítást. Fotó: Burger Zsolt, KKM

A „Vízióból tettek” című kiállítással a Külgazdasági és Külügyminisztérium egyaránt elő kívánja mozdítani Magyarország és Budapest promócióját, illetve a magyar külgazdasági célok megvalósítását. A kiállítás felhívja a figyelmet hazánk mélyen gyökerező innovációs és újítási képességeire, amely elengedhetetlen feltétele Magyarország versenyképességének a globális világban.

A megnyitó eseményen – amelyre a Budapestre akkreditált nagykövetek, kulturális intézeti igazgatók és diplomaták kaptak meghívást - köszöntőt mondott Dr. Fónagy Zoltán történész, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa, a kiállítás szerzője is.

A 13 színes tablóból álló és 9 különböző nyelvi változatban elkészített tárlat képi világát Nyilassyné Simon Ilona grafikusművész tervezte.

A kiállítást a Külgazdasági és Külügyminisztérium Tudománydiplomáciai Főosztálya Széchenyi István születésének 225. évfordulója alkalmából a magyar tudomány és innováció kezdeteinek nemzetközi népszerűsítése érdekében készíttette.

KKM TDF

Menü

Főoldal

Navigáció