Technológiai megoldások ismertetése a tevetejre, mint élelmiszeripari alapanyagra vonatkozóan

Publikálva: 2019. december 10.

A „Technológiai megoldások ismertetése a tevetejre, mint élelmiszeripari alapanyagra vonatkozóan” című, Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával megvalósult projekt - október 9-11 közötti - megvalósítása során a Tunéziába kiutazó magyar szakemberek és a tuniszi nagykövetség munkatársai egyetemi oktatókkal, kutatóintézeti vezetőkkel, szakmai és érdekképviseleti felelősökkel, valamint területi önkormányzati képviselőkkel való találkozásokon keresztül igyekeztek föltérképezni a magyar technológia és tudás transzferének minél eredményesebb formáját, keretrendszerét.

A részben Algéria és Líbia közé beékelődő, Tunézia legdélebbi és egyben legnagyobb kormányzóságát jelentő Tataouine 4 millió hektár területű, ebből 1,5 millió hektár természetes legelő, arid klímával, nagyon kevés csapadékkal (50-100 mm évente), az öntözhető terület csupán 8 ezer ha, de ezt sem hasznosítják teljes mértékben. A régióban a mezőgazdaságnak megkülönböztetett szerepe van, elsősorban az állattartás és a gyümölcstermesztés dominál. Az állattenyésztés szerkezetére jellemző, hogy az állatok 90%-a kisgazdaságokban van. Csak Tataouine körzetében 12 ezer tevetehenet tartanak, viszont az állomány genetikailag heterogén, elsősorban kettős hasznosítású, azaz a hús és a tej egyaránt gazdasági hasznot hajt.

Fotó: Magyarország Nagykövetsége Tunisz

Az Állatorvostudományi Egyetemen (Ecole Nationale de Médecine Vétérinaire de Sidi Thabet) tett látogatás során elhangzott, tevetejjel kapcsolatos projekt fényében érdemes megvizsgálni a tejhigiéniai területen indítható kölcsönös oktatási-képzési együttműködés lehetőséget. Általánosabb megközelítésben a tejipari technológiai kérdések is alapját jelenthetik egy magyar-tunéziai kutatócsoport fölállításának, míg a tenyésztés (genetika, takarmányozás) esetében a NAIK más intézetei (elsősorban a NAIK ÁTHK), valamint agrártudományi egyetemek, így a jelent delegációhoz kapcsolódva az SZTE Mezőgazdasági Kara lehetnek kiváló partnerek. Rendkívül fontos azonban a konkrét és érdemi kutatási projektek anyagi alapjainak biztosítása is, amihez tunéziai részről elsősorban a PRIMA-konzorciumot, valamint a Horizon Europe-programot látják pillanatnyilag fölhasználhatónak.

A vöröshús- és tej szakmaközi szervezet (GIVLAIT) Tunézia talán leghatékonyabban, legeredményesebben működő ilyen szervezete, ami közvetítő szerepet tölt be a szakma és az államigazgatás, valamint összeköti, közös konzultációs platformra helyezi a két termékpálya különböző szereplőit. Elhangzott, hogy akár még az idei évben is készek hallgatókat küldeni Magyarországra és/vagy fogadni hazánkból. A tevéket és a tevetejet illetően a szakmaközi szervezet is részt vesz az ún. „dél-tunéziai program”-ban és nyitottak az azonnali együttműködésre. Céljuk egy komplett teve termékpálya kialakítása, ahol a hús mellett a tej és a többi melléktermék (bőr, szőr) is hozzáadott értékkel hasznosul. A teve termékpálya tekintetében elsődlegesen az állattartásra és a takarmányozásra helyezik a hangsúlyt, ugyanis jelenleg – hagyományosan – a tevehúst tekintik értéknek, a tevetej termelés fejlesztése még nagyon kezdeti stádiumban van.

 KKM

Menü

Főoldal

Navigáció