TUDOMÁNYOS ÉS TECHNOLÓGIAI KONFERENCIA

Publikálva: 2023. július 11.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium július 3-án rendezte meg a 2023. évi Tudományos és Technológiai Konferenciát, melynek idén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott otthont. A több mint kétszáz fő részvételével megtartott tanácskozás kiemelt témája a magyar tudomány és innováció új stratégiai programja, az Országgyűlés által elfogadott Neumann János Program volt.

Az évente megrendezett Tudományos és Technológiai Konferencia (TéT Konferencia) szakmai fórumot és találkozási lehetőséget biztosít a magyar külképviseletek tudománydiplomáciával foglalkozó diplomatái és a hazai kutatás-fejlesztési ökoszisztéma szereplői számára.

A külképviseletek fontos szerepet játszanak a magyar tudományosság külföldi népszerűsítésében, az oktatási, felsőoktatási mobilitás előmozdításában, a hazai innovációs ökoszisztéma eredményeinek bemutatásában - hangsúlyozta Lengyel Miklós, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára. A helyettes államtitkár kiemelt tudománydiplomáciai feladatnak nevezte a hazai kutatási infrastruktúrák, a ZalaZONE, a szegedi ELI ALPS, a Nemzeti Laboratóriumok külföldi bemutatkozásának, kapcsolatépítésének elősegítését.

Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára a Neumann János Program főbb célkitűzéseit ismertette. Hangsúlyozta, a Kormány minden eszközzel segíti a program sikeres elindítását és végrehajtását. A konferencián beszédet mondott Prof. Dr. Gulyás Balázs, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) elnöke, Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora, Dr. Lengyel László, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese és Porkoláb Imre dandártábornok, a Védelmi Innovációs Kutatóintézet vezérigazgatója.  A rendezvény résztvevőit köszöntötte Dr. Kovács László, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos rektorhelyettese.

A délutáni szakmai panelbeszélgetéseken a Neumann János Program fókuszterületeivel, így az egészséges élet megőrzését szolgáló megelőző, gyógyító és ellátó rendszerekkel, a gazdaság és társadalom digitális átállásával, valamint a zöld átmenettel és a körforgásos gazdaság kialakításával foglalkoztak a téma szakértői és hazánk külföldön szolgálatot teljesítő diplomatái.

Menü

Főoldal

Navigáció