2019. október 16-18. között Papp Keve a Palota Kft. képviseletében, illetve Uhri László a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. képviseletében, a Tudománydiplomáciai Főosztály által támogatott program keretében, részt vett az IFAT India 2019 víz-, szennyvíz-, hulladék- és nyersanyag-gazdálkodási kiállításon Mumbaiban.

Az IFAT a világ vezető víz-, szennyvíz-, hulladék- és nyersanyag-gazdálkodási kiállítása világszerte képviselteti magát innovációkkal és különféle megoldásokkal, válaszolva az egyes térségekben felmerülő ilyen jellegű kihívásokra. A müncheni kiállításon kívül az IFAT Kínában, Indiában, Törökországban és Dél-Afrikában is tart saját vásárokat. Az IFAT India (ezentúl IFAT Mumbai) évente kerül megrendezésre, de 2020 januárjában megrendezik az első IFAT Delhi kiállítást is, így a jövőben - Kínához hasonlóan - két indiai helyszíne lesz.

A kiállításon több mint 20 ország vállalata, illetve indiai cégek voltak jelen a mintegy 300 standon Nemzeti pavilonnal Németország, Ausztria, Svájc, Kína, valamint az USA Vízügyi Szövetsége rendelkezett. A kiállítást nagyságrendileg 9.000 látogató kereste fel.

A magyar szakértők látogatásának célja a magyar környezetvédelmi ipar szereplői számára, az indiai piacra való belépés céljából, indiai partnerek felkutatása volt. Ennek érdekében a kiállítás megtekintése után a magyar szakértők azonosították a potenciális partnereket, akikkel B2B találkozókon is részt vettek. A szakemberek, mint a KEXPORT Klaszter delegáltjai, nem csak saját cégüket képviselték, hanem tárgyalásaik során egyben igyekeztek partnereket keresni a hazai környezetipari cégek számára is. A kiállításra jellemző volt, hogy a kiállítók zöme a víz- és szennyvízkezelés, illetve vízmonitoring témakörből került ki. 

A kiállításon való részvétel hasznos betekintést nyújtott az indiai üzleti kultúrába, illetve rámutatott arra, hogy hogyan lehet ezen a rendkívül nagy piacon megjeleni. Az indiai résztvevők nagy érdeklődést tanúsítottak Magyarország iránt. Többen közülük szívesen működnének együtt magyar cégekkel pl. vízmonitoring eszközök forgalmazása, víz- és szennyvízvezetékek javítása, szennyvíziszap kezelés, hulladékválogatás és waste-to-energy megoldások körében. Kijelenthető, hogy mivel a hulladékgazdálkodás Indiában még nagyon kezdetleges stádiumban van, a magyarországi hulladékos tapasztalatok, technológiák teljes vertikuma értékesíthető lehetne egy kiforrott és megtervezett projektmunkacsoport kialakításával. Indiában a Smart City program elsősorban a mega-városokat érinti, ezért komplex hulladék- vagy vízgazdálkodási rendszerek tekintetében magyar szempontból az ún. AMRUT City program, amely India 500 középméretű és kisvárosának központi pénzalapból támogatott infrastrukturális fejlesztési programja, érdemes magyar szakmai figyelemre.

KKM