Hírek

2019. március 7-8-i Berlin-Drezda mobility startup rendezvény

Publikálva: 2019. április 2.

Öt magyar járműipari startup és a „Zalazone” Autóipai Próbapálya Zala Kft munkatársai vettek részt a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával 2019. március 7-én Berlinben a „Digital Automotive & Industry Forum“ rendezvényen, majd március 8-án Drezdában az „NKF Summit / New Mobility, Internet of Things & Industrie 4.0” című rendezvényen. A program célja Berlinben és Drezdában is az volt, hogy egyrészt a hazai járműipari startupok üzleti kapcsolatba tudjanak lépni a német autóipari nagyvállalatokkal, másrészt a Zalazone tesztpáya bemutatásra kerüljön a német autógyártók, beszállítók képviselőinek.

Tovább a teljes cikkre

Nemzetközi Oktatási Vásár

Publikálva: 2019. április 2.

A lembergi Nemzetközi Oktatási Központ szervezésében 2019. március 21-22. között került megrendezésre Nyugat-Ukrajna legnagyobb nemzetközi oktatási szakkiállítása. A szakvásár már több éves múltra tekint vissza, 2018-ban közel 50 szakosodott ukrán és külföldi felsőoktatási intézmény részvételével, mintegy 1500 hallgatói látogatottság mellett zajlott a rendezvény. A Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával önálló előadás keretében mutatkozott be többek között a "Perspektywy" lengyel oktatási szervezet, a lengyelországi továbbtanulási lehetőségek bemutatásával, valamint Csehoroszág, a nemzeti oktatási rendszerének propagálásával.

Tovább a teljes cikkre

Magyar-chilei klímakutatási együttműködés

Publikálva: 2019. április 2.

A Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával 2019. február 25-március 8. között valósult meg a „Magyar–Chilei Klímakutatási együttműködés” c. projekt Dr. Nagy Balázs, geográfus, a Magyar Száraz-Andok Kutatási Program vezetője és Heiling Zsolt, tudománymenedzser, a kutatási program szervezőjének részvételével.

Tovább a teljes cikkre

Worldview Education Fair

Publikálva: 2019. március 26.

2019. március 19-én került megrendezésre a nigériai fővárosban, Abujában a Worldview Education Fair, amely az országban az egyik legjelentősebb felsőoktatási szakkiállítás. A Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával, a magyar felsőoktatási kínálat egy Study in Hungary nemzeti standon mutatkozhatott be. Az idei abujai Worldview eseményen 19 kiállító volt jelen, a brit, kanadai, emirátusi és német intézményeken kívül a magyar jelenlét volt a legmeghatározóbb.

Tovább a teljes cikkre

Semmelweis szoboravatás Harbin városban

Publikálva: 2019. március 26.

2019. március 12-én Harbin városban a Heilongjiang Hagyományos Kínai Orvostudományi Egyetemen ünnepélyes keretek között került felavatásra a Rieger Tibor Kossuth-díjas szobrász által tervezett, Semmelweis Ignácot ábrázoló bronz mellszobor, amely a Semmelweis Emlékbizottság által került ajándékozásra a kínai partneregyetem számára a KKM Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával.

Tovább a teljes cikkre

Tudománydiplomáciai workshop

Publikálva: 2019. március 25.

A Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával és a Los Angeles-i Főkonzulátus szervezésében Tudománydiplomáciai workshopra került sor Ontarioban. A workshop része volt a március 15-17. között, első alkalommal megrendezett regionális diaszpóra értekezletnek.

Tovább a teljes cikkre

Magyar Smartcity - Startup cégek tudományos-szakmai bemutatója

Publikálva: 2019. március 25.

A Milánói Főkonzulátus a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával „Magyar Smartcity - Startup cégek tudományos-szakmai bemutatója” címmel előadást tartott 2019. március 12-én a Palazzo Giureconsulti impozáns milánói belvárosi épületében. A szakmai prezentáció keretében három magyar startup vállalkozás számára tudtunk lehetőséget bemutatkozásra és az üzleti célú szakmai kapcsolatok kiépítésére: Platio – Innovatív napelemes térburkolatfejlesztés, Heatventors – Hőtárolós rendszerek kidolgozása, Creo Group – Innovatív szoftverfejlesztő alkalmazások medical és smart shopping applikáció témában.

Tovább a teljes cikkre

Dr. Kóspál Ágnes előadása a Belgiumi Magyar Tudósklub keretében

Publikálva: 2019. március 19.

A Brüsszeli Magyar Nagykövetség, a Brüsszeli Balassi Intézet és a Belgiumi Magyar Tudós Klub együttműködésében került sor a „A fiatal csillagok láthatatlan fénye” című tudományos előadásra 2019. március 12-én a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával.

Tovább a teljes cikkre

Magyar-Izraeli KFI Együttműködési Pályázat Partnerkereső Workshop Tel-Aviv-ban

Publikálva: 2019. március 18.

Magyarország Nagykövetsége Tel-Aviv magyar és izraeli partnereivel tájékoztató és a partnerkeresést támogató konzorciumépítő workshopot szervezett 2019. március 13-14. között.

Tovább a teljes cikkre

Az AAAS éves találkozója

Publikálva: 2019. március 5.

2019. február 14-17 között került megrendezésre az AAAS (American Association for the Advancement of Science) idei éves találkozója Science Transcending Boundaries címmel, melyen a New Yorki Főkonzulátus a Tudománydiplomáciai Főosztály támogatásával vett részt. Az AAAS a világ legnagyobb tudománynépszerűsítő szakmai szervezete, a Science magazin kiadója. A tudományos összejövetel és a kapcsolódó kiállítás 8-12 000 főt vonzott.

Tovább a teljes cikkre

Menü

Főoldal

Navigáció